A kiállítás alapját a Néprajzi Múzeum kutatóinak több éven át tartó terepkutatása, gyűjtő- és dokumentációs munkája adja. A múzeum munkatársai bejárták az országot egy utazókiállítással, interjúkat készítettek egykori sorkatonákkal, családi hagyatékokat tártak fel, valamint olyan tárgyakat és történeteket gyűjtöttek össze, amelyek a hivatalos katonai dokumentumokból hiányoznak. A kutatás középpontjában nem a hadsereg intézménye, hanem a szolgálatot megélő emberek mindennapjai és emlékei álltak.
Ez azért is hiánypótló vállalkozás mert a kötelező sorkatonai szolgálat több mint egy évszázadon át meghatározó tapasztalata volt a magyar férfitársadalomnak. Generációk számára jelentette a megszokott élet ritmusának megszakadását, a családtól és szerelmektől való elszakadást, a tervek elhalasztását vagy éppen új barátságok és közösségek kialakulását. Embereket választott el és kötött össze, életutakat tört meg és terelt új irányokba, egyszerre volt kényszer és közös élmény, teher és meghatározó életszakasz.
A tárlaton látható tárgyak nem fegyverek vagy haditechnikai eszközök, hanem hétköznapi, személyes emléktárgyak. Leszerelőcentik, emlékkönyvek, fényképek, levelek, saját készítésű ajándéktárgyak és a laktanyai élet kreatív megoldásait őrző használati tárgyak mesélnek arról, hogyan próbálták a sorkatonák személyessé tenni egy uniformizált világ kereteit. A kiállításon gyakorlatilag nem jelennek meg fegyverek: a „leghadibb” tárgyak egy emlékként megőrzött töltény, egy töltényhüvelyből készült varrókészlet és egy tüzérségi lövedék hüvelye, amelyet később aknafedő nehezékeként használtak. Ezek is azt mutatják, miként alakultak át a katonai eszközök a civil élet hétköznapi tárgyaivá. A kiállításban nincsenek olyan tárgyak, amelyekhez ne kapcsolódna személyes történet vagy emlék. Éppen ezért a bemutatott anyag szükségszerűen töredékes: a tárlat nem rekonstruál tárgyegyütteseket, nem törekszik teljességre. Olyan, mint maga az emlékezet: mozaikos, szelektív és sokszor ellentmondásos, miközben érzékletesen szemlélteti a katonaélet sajátos tárgyi kultúráját, szokásait, humorát és túlélési stratégiáit is.
A kiállítás kortárs vizuális nyelven, hét nagy tematikus egységben járja körül a sorkatonaság világát. A bevonulás történeteitől indulva bemutatja a hadsereg sajátos rendjét és szabályrendszerét, a bajtársiasság és a „szívatás” kettősségét, a szolgálat során megszerzett tapasztalatok sokrétűségét, a honvágy, a szerelmi vágy és az elvágyódás különböző formáit, valamint az élettörténetek és a történelem idejének összefonódását. A leszerelés történetein keresztül pedig azt is megmutatja, használati vagy emléktárgyakként hogyan szolgáltak tovább a katonasághoz kapcsolódó dolgok.
A kiállításban hivatalos emléktárgyak, a civil életben új funkciót nyert katonai használati tárgyak, a sorkatonák által készített emléktárgyak, személyes dokumentumok és fényképek egyaránt helyet kaptak. Egy több évtizeden át megőrzött, teljesen összeaszott citrom például egy építőszázadban szolgáló katona emléke. A fizikai munkáért járó tízóraiból félretett gyümölcs végül nemcsak kiszáradt, hanem emléktárggyá is vált, amelyet tulajdonosa leszerelése után is megőrzött. Más tárgyak a honvágy, a szerelmi kapcsolatok fenntartása, az unalom elűzése vagy a katonai szabályok kreatív kijátszásának történeteit mesélik el. Ezek között nemcsak nehézségek és hiányok jelennek meg, hanem a katonaélet humora is: olyan történetek, amelyekben a leleményesség, a csibészség és a rendszer abszurditása egyszerre van jelen. Olyan szürreális esetekkel találkozunk, mint amikor egy meghibásodott jármű hangját a katonáknak kellett pótolniuk.
A Katonadolog arra is rámutat, hogy a sorkatonaság emlékezete nem egységes. Egyesek számára elvesztegetett idő, mások számára életre szóló kapcsolatok és meghatározó tapasztalatok forrása volt. Volt, akinek a kiszolgáltatottságot jelentette, másnak a közösség élményét. A kiállítás nem kíván ítéletet mondani, hanem teret ad a különböző emlékeknek és értelmezéseknek. A tárlat egy olyan világot idéz meg, amely több millió magyar ember életének része volt, ám több mint húsz éve eltűnt a mindennapokból. A mai fiatalság számára már furcsa történelem, a korábbi nemzedékek számára azonban személyes tapasztalat. A kiállítás e két nézőpont találkozására tesz kísérletet. A sorkatonaság társadalmi tapasztalatain túl arra is rávilágít, hogyan dolgozzák fel az emberek életük meghatározó időszakait, miként válnak a hétköznapi tárgyak emléktárgyakká, és hogyan alakul át a személyes tapasztalat közös kulturális emlékezetté. A Katonadolog egy 134 éven át működő intézmény utolsó nagy korszakának emlékezetét állítja a középpontba – nem a sorkatonaság történetének teljességét, hanem annak személyes, mindennapi tapasztalatait.
Kurátorok: Bakos Áron, Molnár Tamás
