Kurátori tárlatvezetés- EGYÜTT. Inaktelki képek 2000–2002

Egy településről sokféle történetet lehet elmondani. Winter Erzsébet, a Néprajzi Múzeum fotográfusa dokumentációs céllal nagyjából ezer diapozitívot készített Inaktelkén, 2000 és 2002 között. Ebből válogatva olyan kurátori konstrukció jött létre, amely elsősorban a hétköznapi életre, a közösséget fenntartó és működtető kapcsolatokra, az egyén és közösség viszonyára, a közösségi normákra és szabályokra fókuszál, de nem a falubeli élet teljességének bemutatására törekszik. A közösségi élet terei – a határ, az utca, a templom, a kapuk előtti padok és a lakóházak – a kiállítás tematikai egységei is.

A bemutatott képek a Néprajzi Múzeum diagyűjteményének darabjairól készített digitális nyomatok. A néprajzi terepfényképezés célja a tárgyszerű rögzítés, a dokumentálás, eredménye mégis minden tudományos igyekezet ellenére szubjektív, sokszor esetleges. Ritka és szerencsés helyzet, amikor egy közösséget jól ismerő kutató mellett egy fotográfus is dolgozhat, aki képekké tudja sűríteni a terepen gyűjtött adatokat, tapasztalatokat, élményeket. Winter Erzsébet és Fülöp Hajnalka, a kiállítás egyik kurátora így dolgozott Inaktelkén az ezredfordulón. Az inaktelkiek számára nem ismeretlen a néprajzkutatók és fotográfusok jelenléte: az ünneplő falut, a díszes kalotaszegi viseleteket, berendezési tárgyakat, látványos ünnepeket régóta dokumentálják. A kiállítás tudatosan szakít ezzel a hagyománnyal, és a kevésbé ismert, kevésbé látványos, ám éppen olyan színes hétköznapokat jeleníti meg.

A kiállítás célja, hogy a figyelmet a néprajzi terepfotó kevéssé ismert értékeire és összetett jelentéseire, többrétegű értelmezési lehetőségeire fordítsa, kiemelve ezzel a képeket a dokumentációs terepfotók illusztrációs szerepéből. A látszólag egyszerű, egysíkú fényképek alig észrevehető apró elemei meglepően sokat mondanak az életmódról, a mentalitásról. A sok hasonló kép ismétlődő részletei pedig a közösség értékrendjét és szabályait teszik láthatóvá.

2023-ban a múzeum munkatársai visszavitték Inaktelkére ezeket a több mint 20 évvel ezelőtt készült fotókat, és a képeken szereplő családokkal interjúkat készítettek. A kiállításon bemutatott film a képekhez kapcsolódó történetekről, emlékekről szól.

A közösség szimbóluma a kör, ami megtart és szabályoz. A kiállítás meghatározó látványelemei a teret tagoló körívek, amelyek a közösségi kapcsolatokra utalnak és egyben a falu fizikai terét is leképezik. Átjárhatóságukkal jelzik, hogy ez a közösség nem zárt, lakói kapcsolatban állnak közvetlen és tágabb környezetükkel. Kívülről befelé haladva a határból a falubeliek otthonaiba, a közösségből a személyes terekbe jutunk.

 A kiállítás olyan, mint egy családi fényképalbum: mást jelent a falubelieknek, mást a falut ismerőknek, és azoknak is, akik még soha nem jártak ott, nem ismerik. Ha a képek láttán mégis otthonosságot érzünk, az azért lehet, mert ezek valóban hasonlítanak mindannyiunk családi fotóira, amelyeket a kiállítás hatására ezentúl talán kicsit másképpen, tudatosabban, a részletekre és a lehetséges jelentésekre nagyobb figyelmet fordítva nézünk majd.